A nemzet napszámosai [antikvár]

Magamnak kell elbeszélnem ezt a történetet és csak azt sajnálom, hogy nincsen nótája, hogy hadd ríkatna meg benneteket, mikor az első cigány tizenketted magával végig hegedülné. Szép lassan kezdődnék a nóta, az első hegedű után alig merne megszólamlani a többi, kivált a nagy bőgő, mely úgyis csak kullogva megy a többi után, hogy ha a többi elment, ő se maradjon otthon, a klárinét is alig merne megnyikkanni, mely a többinek szomorúságából egymaga mer kivigyorogni, összelótvánfutván a sok hangon, mintha mindig csiklandoznák, míg a három kontra a sarokba húzódván, csak nyögni segítene. A cizmbalom lenne a legelső kisérő, mintha legjobban megférne benne az az ötvenesztendős küzdelem, mit én elmondani kivánok, és csak annak az egy embernek a keze után szólamlik meg, ki két kis fának begöngyült végével érintvén a beszédes húrokat, oly szépen csalja ki a hangot, míg az avatatlan kéznek legelső ütése rögtön agyon verné. Hosszú útra megye, apáink erkölcsét akarnám elhozni a multból, bár csak valamennyien eljönnétek velem. Nem hívok senkit; hanem aki a multnak tetteiben példát nem lát, ki a jelenben teendőt nem talál s a jövendőért áldozni nem akar,... kérem ne jöjjön el.