A nevelőnő [antikvár]

Részlet a könyvből: Mária grófnő. A nap már erősen tüzött le a földre és hegyet, völgyet, erdőt, mezőt elöntött sugárzó fénye. Kéken tündökölt a mennybolt, a föld felséges tavaszi diszben pompázott. Üde élet pezsgett mindenfelé, künn a mezőn a szorgalmas földművesek dolgoztak, az udvarokban és a kertekben szorgalmas munkáskezek szorgoskodtak. Méhek döngicséltek az illatos virágok körül és gyűjtötték a mézet, apró virgonc madarak élelmet keresgéltek csicsergő kicsinyeiknek, mindenfelé ragyogott az élet, csak két ablak volt még reggeli kilenc órakor is légmentesen elzárva és elfüggönyözve, hogy a nap még egy kis nyilást se talált, melyen át kiváncsi pillantást vethetett volna a szobába, melyben a fiatal Mária grófnő, Seethal gróf tizenöt éves leánya szendergett és ringatózott selyem vánkosain, mig a kastély többi lakói már rég lerázták magukról az álmot. A gróf egyetlen, elkényeztetett gyermekének hiába sütött a nap. - Kilenc óra, - szólt Antónia, Mária nevelőnője Bettinek ,a grófkisasszony komornájának, ki az előszobában várta fiatal urnőjének ébredését. - Nem hallja, Betti! Kilenc óra? Menjen be és keltse fel a grófnőt. Megbocsáthatatlan vétek e csodaszép reggelen ily soká aludni. Menjen Betti, keltse fel a grófnőt, nagyon is itt az ideje, hogy hozzáfogjunk a tanuláshoz.