A párbaj [antikvár]

Részlet a könyvből: "Reggel nyolc óra volt. Ilyenkor szoktak lejönni a tengerpartra a katonatisztek, hivatalnokok és fürdő-vendégek, hogy a tikkasztó éjszakai hőség után megfürödjenek s a pavilonban megigyák kávéjukat, vagy teájukat. A fürdőzők közt egy szőke fiatalember, Lajevszkij Andrejics Iván, köpenyben, papucsban sétált a parton. Több ismerősét barátságosan köszöntötte, majd jóbarátjával, Szamojlenkó katonaorvossal találkozott. Első látásra Szamojlenkó kellemetlen jelenségnek tűnt, vörösarcú, nagyorrú, sűrű szemöldökű ember volt haja rövidre nyírva, szürkülő pofaszakállt viselt s a hangja is keményen katonásan pattogott. Ez a kellemetlen hatás azonban egy-két napi ismeretség után rendre eltűnt, a barátságtalan arc egyre kedvesebbé vált, szinte megszépült. A szögletes modor s a nyers hang békés, határtalanul jó embert takart. A városban mindenkivel tegeződött, senki sem kért tőle hiába, gyakran rendezett vendégséget, ahol maga sütött főzött, különösen a halleves elkészítésében volt nagy mester. Szívesen járt közben bárkinek az ügyében, megbékítette a haragosokat s ő örülhet a legjobban, ha bárkinek sikerült valami. Általános vélemény szerint hibátlan ember volt, két gyöngéjét leszámítva: restellte jólelkűségét s komor ábrázatával, megerőltetett gorombasággal álcázta; s szerette, ha nagyságos úrnak hívták, bár csak polgári tanácsosi rangja volt."