A Párisi Notre-Dame I-IV. [antikvár]

Néhány évvel ezelőtt, amikor e könyv szerzője meglátogatta, helyesebben: átkutatta a párisi Notre-Dame székesegyházat, a templom egyik tornyának homályos zugában a falon a következő kézzel vésett szót találta: 'ANATKH' Ezek a görög nagybetűk, amelyek az időtől feketén és a kőben elég mélyen belevésve a góthikus szépírás formáit és sajátságait mutatták, mintegy elárulták, hogy középkori kéz véste őket a falba; különösen e betűknek gyászos és végzetes értelme mély hatással volt a szerzőre. Az író azt kérdezte magában, azt igyekezett kitalálni, milyen lehetett az az elkínzott lélek, aki nem akart addig eltávozni ebből a világból, amíg a bűnnek vagy balsorsnak ezt a stigmáját nem hagyta ott az ódon templom homlokán. Azóta befestették vagy levakarták a falat (nem tudom, mi történt) és a felírás eltűnt. Mert idestova kétszáz év óta így pusztítják el ennek a középkori templomnak csodáit. Csonkítják őket minden oldalról, belülről, kívülről. A pap bemázoltatja, az építész levakartatja, aztán jön a nép és lerombolja. Ilyenformán azon a múló emléken kívül, amelyet e könyv szerzője szentel neki itt, nincs már semmi nyoma annak a titokzatos szónak, amely a Notre-Dame komor tornyának falába volt vésve, valamint nincs nyoma annak az ismeretlen végzetnek, amelyet ebben az egy bánatos szóban foglaltak össze. Az az ember, aki a falra írta ezt a szót, már több századdal ezelőtt kihullott az élő nemzedékek sorából, most a szó is kitörlődött a templom falából, mint ahogy maga a Notre-Dame is valaha el fog tűnni a föld színéről. Erről a szóról szól ez a könyv.