A párizsi csatlakozás [antikvár]

1. fejezet A velencei Santa Lucia állomás lépcsőjén rohantam felfelé, pár perccel azelőtt, hogy a vonat elindult volna nélkülünk. Igyekeztem lépést tartani Si-jal, aki már több méterrel előttem járt, és épp az állomás bejáratának üvegajtaján vetődött be. - Gyere, Hannah! - kiáltotta, és eltűnt a szemem elől. Magamban morgolódva cikáztam jobbra-balra egy nagyjából százötven turistából álló csapat között, akik úgy döntöttek, hogy ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy nekiálljanak a térképeikkel ügyetlenkedni. - Bocsánat - szabadkoztam átfurakodva közöttük, miközben szaggatottan vettem a levegőt, és hevesen zakatolt a szívem. Az nem volt opció, hogy lekéssem a vonatot; cseppet sem érte volna meg a vele járó összezördülést. Az utolsó pár lépésre felgyorsítottam, miközben az izzadság patakzott a hátamon, átáztatva a vékony, ujjatlan pamutfelsőmet, és összegyűlt a farmerom derekánál. Rajtam pedig keserű megbánás hatalmasodott el, amiért ezt a ruhát vettem fel a harmincfokos hőségben. Okosnak hittem magam: az éjszaka közepén biztosan úgyis megfagyok a vonaton, ezért ennek megfelelően öltöztem fel, ami most cseppet sem bizonyult ideálisnak, ahogy a fejemet tűzte a júliusi napsütés. Si nyomába eredtem, aki már bejutott. Nehezen tartottam a tempót, szőke haja néha felbukkant, néha eltűnt a szemem elől. A bőröndöm, amit nyilvánvalóan nem nagysebességű manőverekre terveztek, vagy az oldalára borult újra és újra, vagy fájdalmas ütéseket mért a bokámra. Mintha minden szépség kiveszett