A partra vetett hal [antikvár]

Részlet a könyvből: A LEJTŐN (Az esemény nem megtörtént, csak a képzelet szülöttje, ha valaki mégis magára ismer, az fatális véletlen, sajnálom) Az asszony ott ül az ágy mellett s nézi a férfit, aki befelé fordul a fal felé: - Majd csak rendbe jön minden fiam. Ne fogd fel tragikusan a dolgot. Lehet, hogy csak eltúlzod az egészet. Eta nem olyan nő, ismerem már, nem kell adni minden szóbeszédre. Nyugodjál. - Ismeri! A fenét ismeri! Hogy is ismerhetné, ha a saját gyerekeivel sincs tisztában. Pedig arra volt ideje. Hagyjon békén, törődjön a saját bajával, vagy rögtön elmegyek! - Jól van, jól. - Valóban ismerem én ezt az embert? Pedig a fiam. Egy nagy gyerek. Majd csak lesz valahogy. Zoltán kellene ide, hol a csodában csavarog, már elmúlt tíz óra, nem szokott az elmaradni. Feláll s az ablakhoz csoszog. Kinn lassan hull a hó, csak a lámpa fényében lehet látni, ahogy leér rögtön elolvad. Az idén is enyhe lesz a karácsony. Lehetne hidegebb is, a koca már alig tud mozogni, le kéne vágni. Megint csak újév után lesz hurka, kolbász, az ünnepekre meg osszam be a pénzt húsra, ajándékra. Ajándék! Hogy reméltem, hogy még egy unoka lesz esztendőre, de ezek! Pedig Andris hogy szereti őket! Mit játszik, ha itt vannak Béláék. Hát igen. Azok aztán gyerekek. Főleg a kis Panni! Az angyalát! Vajon eljönnek-e az idén? Amióta kocsit vettek, egyre ritkábban jönnek. Pedig autóval egy-kettőre itt vannak, én meg