A piros mókus [antikvár]

Részlet a könyvből: A márciusi kora szél belecsördített az emberek arcába. Kormos paripán nyargalt Ujpest felől és beszáguldozta a várost. Az uccák sarkán félrerántotta lovát, oldalba szorította a nekirugaszkodó emberkéket, szemetet és port rúgott a szemükbe és csontos térdüket összekocogtatta. Félóra múlva elvágtatott, csillogó napfényt szórt maga után. Mint üvegkalickák csillantak fel a pesti házak. A tetők, ablakok kiragyogtak a fényben. A magasból tükördarabot csillogtattak, mert fényfoltok ugráltak az uccákon. A fák kinyújtózlak és megropogtatlak télire pólyált derekukat. Egy-két konflisló oldalt vágta fejét és kocogni kezdett a friss tavaszba. A kocsisok csendesen dúdoltak a bakon, csak a sötét batárban zörgő téli utas olvasta az aprópénzét. Zsálya János a minisztériumba sietett. Ebben a fényességben, ragyogásban hivatali szobájára gondolt, a beszögezett ablakokra, még le se akasztották a pokrócokat, odabent tintaszag, pipafüst és aktapenész. Mennyit kell firkálnia garasokért. A tanácsos úr még télikabátjába süppedt, csecsemő vízfejével megint magához kéreti, nem jársz elég pontosan a hivatalodba... ö meg áll zavartan, mint valamikor tanára előtt, ha az óráról elcsavargott és Magyarország víziutait kellett aztán a táblára felrajzolnia.