A pirossapkás kislány [antikvár]

. . . Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt egyszer egy kislány. S mivel ez a kislány mindig piros sapkát hordott, hát csak úgy beszéltek róla. hogy: A Pirossapkás Kislány. Volt ennek a pirossapkás, kedves kis teremtésnek, egy fehérhajú, mosolygó öreganyja is, de ez bent lakott, az irdatlan nagy, zúgó, meseerdő közepén. Se posta, se levél nem igen járt arra, csak a madarak hoztak néha hírt felőle. Egyszer azután azt a hírt csipogták, hogy nagyanyó beteg lett s nincs aki gyógyítsa, nincs aki etesse, nincs aki itassa. Útrakerekedett erre A Pirossapkás Kislány. Ételt, italt rakott a kosárkájába. a kosárkát a karjára akasztotta s ment, mendegélt és mind mélyebbre tévedt az irdatlan meseerdőbe. A zúgó fák azt mondták: - Fordulj vissza kis Pirossapkás, mert ez az erdő nem a te világod! A füvek megreszkettek és azt seppegték: - Fordulj vissza kis Pirossapkás, mert fölneszel lépteidre a farkas! Hiszen tudnod kell, hogy az erdőn mindig farkasok csatangolnak. Hanem a Pirossapkás csak legyintett: - Nem fordulhatok vissza, mert segítenem kell nagyanyón!