A prófécia [antikvár]

- Miért aggódsz? - fordult oda hirtelen a fiú.A kérdés nem érte váratlanul a nőt.-Én? - húzta fel azért meglepetten fekete szemöldökét.A fiú zavarba jött:-Érzem. Hiszen tudod, hogy pontosan érzem az aurát. Téged nagyon aggaszt valami.A nő alig észrevehetően elmosolyodott. Éppen csak az ajkai sarkával, mintha azt akarná, hogy a fiúnak keresnie kelljen a mosolyt ezen a szép, keskeny arcon.-Hatalmas erő lakozik benned, Ljubomir, előled semmi sem marad rejtve. Jól jön ez a képesség a Nagy Ház leendő uralkodójának. Hol van a ládikám?A díszes aranydobozka, amelyben a kedvenc ékszereit őrizte, egy asztalkán állt annak a karosszéknek a jobb oldalán, amelyben a nő elhelyezkedett. Csak ki kellett volna nyújtania a kezét.A fiú gyorsan megkerülte a széket, megfogta a ládikát, és kinyitotta a fedelét. Első ránézésre nem lehetett több tizenhárom évesnél. Világos hajú, jelentéktelen külsejű, vékonydongájú, a Zöld Ház mércéje szerint túl cingár, és talán nevetséges is lett volna, ha nem lettek volna a szemei. Ljubomir hatalmas, élénkzöld szemei magukhoz vonzották és hipnotizálták az embert. A fiú szívének hihetetlen erejét sugározták. A vad, érintetlen mágia erejét, az erőt, amelyet elirigyelt volna a Titkos Város bármelyik mágusa.-Légy oly kedves, tartsd egy kicsit.Ez alkalommal a nő egy igazi mosollyal ajándékozta meg a fiút. A telt, élesen kontúros ajkak szétnyíltak, felfedve az apró, fehér fogak sorát, az orcákon pici, csintalan gödröcskék jelentek meg, az élénkzöld szemekben pedig fellán-Fa prófécia0071