A rabnő [antikvár]

Részlet a könyvből: A póstabárka New-Orleansból éppen megérkezett és a partra tolt deszkákon szakadatlan menetben tolongott a hajóra Bayou Sarah kis városának minden kereskedője és naplopója, részben azért, hogy átvegyék a részükre jött leveleket és csomagokat, részben hogy kielégítsék kíváncsiságukat és az elég díszes söntéstésben szűrcsöljenek egy pohár brandyt és jeges vizet. A póstabárka kapitánya, egy kis francia, szürke kabáttal, fekete nemezkalappal és rendkívül fényesre kefélt csizmával, mintha mindenütt ott volna és miközben nagy verejtékcseppek ragyogtak kipirult homlokán, rémesen rossz angolsággal szidta a világot és a megalkotóját, különösen a póstamestert, ki az irodájából, éppen alig hogy hátat fordított neki, hivatalos buzgalmában felhozott egy csomó levelet és magával vitte a póstára. - God damn' him! - szitkozódott a kis ember és öklével verte a zöld posztóval bevont asztalt, úgyhogy a tinta nagyot fröccsent. - Mi keresni valója van az irodámban ennek a tapaszkenőnek?! (a póstamesternek egyúttal patikája és fűszeres boltja volt és szivesen szólíttatta magát doktornak.) Elcipeli a leveleimet, mi? Aztán Isten tudja miféle csodát tett, azt hiszi. De várj csak! jössz te még az én uccámba.