A remény emlékei [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
A férfi egy június napon jelent meg, délután, határozottan lépdelt, mintha ismerné a part minden kövét. A lépcsőnél megállt, pár pillanatig tétovázott, aztán, mint aki tudja, hol az ő helye, leült a hetedik fokra. Attól fogva mindennap jött, és ott volt húsz éven át. Nem szólt, csak ült, állát tenyerébe támasztotta, s nézte a vizet. Amikor este lett, sötét, s a víz ringatni kezdte tükrén a város fényeit, a férfi felállt, összehajtotta az újságot, amin ült, s áthaladva a parkon, elment. Senki nem tudta a nevét, a foglalkozását, senki a korát, és azt se, hogy hol lakik. Húsz év után, szürkületkor, felbukkant a lépcső tetején egy másik férfi. Állj fel! Ebből elég, ennyit mondott csupán. Akkor a lent ülő felállt, s újságját a hetedik lépcsőfokon hagyva elindult azzal a másikkal a híd felé. Soha többé nem látták.