A repülő irnok [antikvár]

A szerző igazán nem tudja, mit hozzon fel mentségéül, hogy ezt a fura mesét olvasóink kezébe adja. Jámbor szándékkal azon volt, hogy összeszerkesszen egy könyvecskét szeretett szülőföldjén gyűjtött történetekből. A városi írnok históriája alig tíz-tizenöt oldalt foglalt volna el s a gazdaember ügyes-bajos téli munkájáról akart beszámolni, aminek nyomát e könyv elején még föllelheti az olvasó. Ám egyszercsak duzzadni kezdett a tolla alatt, egyik ötlet idézte a másikat s bár eleinte derekasan védekezett, fel-felkiáltván: "Vajjon hová lyukadunk ki?", végül is beletörődött sorsába és tűrte, hogy tolla kedvére szaladjon. Így keletkezett szinte akarata ellen ez a varázstörténet sötét hatalmak és szerelem játékából. Büszkén vallja a nagy Ernst Theodor Amadeus Hoffmann keresztapaságát, akinek lángesze napjainkban is elevenen izzik. Maradjon a szerző egyetlen mentsége, hogy nagy kedvvel rótta könyvecskéjét. Eddig azt tapasztalta, hogy amit kedvvel írt, azt a közönség kedvvel olvasta... Röpülj hát, szürkeködmönös verebem, csipogd el igénytelen dalodat, de jól vigyázz: ne röpülj be mégegyszer szobámba, ne kerülj mégegyszer a tollam alá! Mert bizony pórul járnál, akár az a veréb, aki Guntram írnok kamrájában oly csúfosan visszaélt a vendégszeretettel!