A révész [antikvár]

Részlet a kötetből: A regény hőse. A hajóterem padlója ringott egyet velünk, aztán oldalt billent, a fejünk fölött a fedélzeten mennydörögve csaptak át a tenger hullámai; szemben ülő útitársam, aki az imént szólott hozzám, kérdő pillantást vetett rám, megriadt a szememben ülő borzalomtól, mert észrevette, hogy a csapás, amely olyan hirtelenül ért, a bensőmet renditette meg és teljesen független volt az ő szörnyű közlésétől. - Shippon, - kérdeztem tőle, - mikor jött rá arra, hogy süketülni kezdek? - A dolog ugy áll, Ravanel kapitány, mi valamennyien kissé hangosabban beszélünk, ha önhöz szólunk, - de azért nem kell nagyon kiabálnunk - az egyetlen ember, aki még nem vette észre, a főpincér, és ön éppen ma haragudott meg rá, hogy olyan halkan beszél. - De hát Fitzwarrenék? - a bátyám, Hubert? A hangon megrezzent erre a kérdésre a szivem dobogni kezdett, mert tudtajii, hogy ami nekem fáj, még nagyobb fájdalmat okoz Hubertnek. - Lord Fitzwarrennek olyan tiszta csengő hangja van, amely messze elhallatszik, - szólt Tom Shippon, - az angol arisztokraták mind igy szoktak beszélni. Ez egészen ismeretlen valami nálunk az Egyesült Államokban. Nem - sohasem vettem észre, hogy emeltebb hangon beszélt volna önhöz, sem ő, sem. az ön sógornője. Nagyon megszerettem ezt az öreg legényt, ajki milliói ellenére is érdekes embernek tudott maradni és az első pillanattól kezdve ugy megbarátkoztam vele, hogy Hubert sem volt vele bensőbb viszonyban és ezen a téli, viharos uton, amikor az utasok legnagyobb része tengeri betegséget kapott, mi ketten nagyon összeszoktunk.