A sas útja [antikvár]

Puskák rendetlen sortüzének hosszan elnyújtott ropogása hangzott fenyegetőn a csupasz hegygerinc felől; az opálos fényben égő nap lassan szállt alá és egy nagy, kopár szikla mögé húzódott. Közvetetlen közelből cinkupák koccanása és fojtott, angolos nevetés hallatszott. A tábornok szobájában pedig egy ember fölemelte kezére támasztott fejét és a levegőbe meredt mindenen keresztülnéző, semmit meg nem látó szemmel. A végét közeledni érző ember megtört, tehetetlen tekintete volt ez. Ajka a tömött bajusz alatt meg-megmozdult, mintha hangtalan szavakat mondana.