A sas útja [antikvár]

Részlet a könyvből:Puskák rendetlen sortüzének hosszan elnyújtott ropogása hangzott fenyegetően a csupasz hegygerinc felől; az opálos fényben égő nap lassan szállt alá és egy nagy, kopár szikla mögé húzódott. Közvetlen közelből cinkupák koccanása és fojtott, angolos nevetés hallatszott. A tábornok szobájában pedig egy ember fölemelte kezére támasztott fejét és a levegőbe meredt mindenen keresztülnéző, semmit meg nem látó szemmel.A végét közeledni érző ember megtört, tehetetlen tekintete volt ez. Ajka a tömött bajúsz alatt meg-megmozdult, mintha hangtalan szavakat mondana. Egyszer-egyszer fogán keresztül élesen szívta be a levegőt, mint aki szenvedését akarja magába fojtani, végre pedig egy hirtelen, furcsa, tapogatózó mozdulattal kinyújtotta karját és megütötte a kis kézi gongot, mely az előtte levő asztalon állott.Az ajtó rögtön fölpattant és nyílásában indus katona jelent meg. A tábornok néhány másodpercig tágranyitott szemmel meredt rá, mintha semmit sem látna, míg ajka még mindig titkosan, hangtalanul mozgott, majd hirtelen, egy merev mozdulattal megszólalt:- Kéretem az őrnagy urat és a kapitány urakat, hogy fáradjanak hozzám.Az indus szalutált és eltűnt, mint valami gyorsan tovasuhanó árnyék.