A sas útja [antikvár]

Puskák rendetlen sortüzének hosszan elnyujtott ropogása hangzott fenyegetően a csupasz hegygerinc felől; az opálos fényben égő nap lassan szállt alá és egy nagy, kopár szikla mögé huzódott. Közvetlen közelből cinkupák koccanása és fojtott, angolos nevetés hallatszott. A tábornok szobájában pedig egy ember fölemelte kezére támasztott fejét és a levegőbe meredt mindenen keresztülnéző, semmit meg nem látó szemmel.A végét közeledni érző ember megtört, tehetetlen tekintete volt ez. Ajka a tömött bajusz alatt meg-megmozdult, mintha hangtalan szavakat mondana. Egyszer-egyszer fogán keresztül élesen szívta be a levegőt, mint a ki szenvedését akarja magába fojtani, végre pedig egy hirtelen, furcsa, tapogatózó mozdulattal kinyujtotta karját és megütötte a kis kézi gongot, mely az előtte levő asztalon állott.