A sólyom útja [antikvár]

Carl Ericson pajkos gyerek volt. Talán nem is volt nála pajkosabb gyerek Joralemonban, azon az októberi vasárnap délután. Még félig sem készült el a farakással, amit büntetésből kellett végezni, mert tizenháromszor körülkergette a baromfiudvarban a rikoltozó kakast, miközben katonásdit játszott Bennie Rusk-el. A dohos fáskamra közepén állt, rosszkedűven rugdosva a szétszórt fahasábokat. Az arca komoly volt, ahogy egy nyolcéves férfihez illett, aki hős katona hírében állott az utcai kaputól a baromfiudvarig. Egyáltalán nem romantikus piszokréteg takarta el azt a tényt, hogy skandináv arca olyan volt, mint rózsaszirmokkal megfestett krémszínű selyem. Vikingbébi, nem csinosabb az átlagosnál, de fehér és karcsú, mint egy leány kisujja. Hátsó udvarban játszó kisfiú bő nadrágban és kabátban. Sapkájának bélése hamuszőke hajára csüngött. Ez a haj most csomós volt, mint a letaposott fű s az egyik selymes fürtön egy apró forgácsdarab lovagolt groteszkül.