A sovány kandur/Jocaste/Egy színésznő története [antikvár]

Három nap óta verte a novemberi viharos eső a népes külvárost, melyben az éjszaka első árnyékai már megjelentek. Vizpocsolyák tükröződtek a gázfényben. Az emberek és lovak lépteitől még lucskosabbá vált fekete sár bontotta a járdát és a kocsiutat. A munkások hátukon cipelték szerszámaikat. Az asszonyok pedig tányérral lefödve vitték a kifőzésből hazafelé a marhahús adagokat és a teherhordó állatok szomorú magatartásához hasonlóan, hajlott háttal lépkedtek az esőben. Fekete ruhájába burkolózva Godet-Laterrasse ur is ment fel a néppel, a sáros uton, mely a Montmartre tetejére vezet. Sok vihartól megviselt esernyője alatt, mely a szélben verdesett mint egy nagy sebzett madár szárnya, Godet-Laterrasse ur magasan hordta a fejét. Mivel álla előrenyomult s homloka nyomott volt, ábrázata majdnem vizszintes irányt öltött és anélkül, hogy szemeit felemelte volna, láthatta a koromfekete eget, a szövet hasadásain keresztül. Hol lázas gyorsasággal, hol pedig álmodozó lassúsággal lépkedve, befordult egy sötét és sáros zsákutcába,