A szabadság zaga [antikvár]

Az előző részben, a Zagoni zabad című könyvemben tizenhét évet írtam meg az életemből. A szép gyermekkor, majd a sötét kommunizmus éveit. Ebben a másodikban ötven év történéseit szeretném megírni, melyeket már az úgynevezett szabad világban éltem meg, amelyek ugyan másképpen, mint az előzőek, de szintén kalandosak és nem mindennapiak voltak. Mert bizony ez alatt az ötven év alatt voltam filmsztár, feleség, két gyermek édesanyja; elváltam, országot cseréltem; különböző munkákat végeztem, hogy megéljek Párizsban, voltam pénztárosnő, fogorvos asszisztense, fotómodell, eladónő, hullamosó egy kórház alagsorában... és végül mint balettpedagógus mentem nyugdíjba. A honvágy és a család utáni vágy mindenütt elkísért. Az otthon, a saját otthon megteremtésének vágya. Ehhez az kellett volna, hogy amikor a filmkarrier hihetetlen szerencsével, pár hónappal azután, hogy elhagytam az országot, "rám szakadt", valaki mellettem álljon és befolyásoljon, neveljen, és ha kell, lehúzzon egy pofont. Nagyon fiatal voltam, és a körülrajongás, akkori életem nyüzsgése ellenére nagyon egyedül. Minden logikával ellentétben mindig a szívemre hallgattam - a későbbiekben is. Sokan kérdezik csodálkozva, akik a víg kedélyemet, tehetségemet, egyéniségemet látják, az energiát, mellyel újra és újra talpra álltam, hogy miért... Miért maradtam árnyékban, és "miért nem lettem jobban kihasználva"? Bizonyára közrejátszott, hogy akárhogy is alakult, de "hazátlan" lettem, és ez is befolyásolta életem útját. Néha elgondolkodom azon, hogy ha megmaradok grófkisasszonynak a lepsényi kúriában, hogy alakult volna az életem? Így vagy úgy - így történt. Mindenki a maga élete kovácsa, és a továbbiakban sem panaszkodni nem akarok, sem megbánni, ami történt, és főleg nem vádaskodni. Az alábbiakban ötven év emlékei következnek - tele változatos, színes, kalandos, mulatságos, illetve szomorú történetekkel. Ami fontos, mindig talpon maradva.