A szamaras zarándok [antikvár]

Előszó Március 9-e van, az Úr 2019. esztendeje. Spanyolországban vagyok, azon belül is Granada városában, és épp most készülök leírni az első könyvem harmadik mondatát. íme, ez az, a híres harmadik mondat, amin annyit gondolkodtam Az utóbbi időkben, mint valami kellemetlen betolakodó szállt meg az érzés, hogy az elmúlt öt évem alatt sikerült szinte tökéletesen megismételnem a megelőző harmincat, legalábbis annak biológiai értelemben felnőtt periódusát. Ennek ellenére mégsem gondolom azt, hogy problémáim változatlan körforgásában keringőznék, hiszen ezek az ismétlődések kétségkívül magasabb szinten zajlottak le, mint előzőleg. Némely, így rám osztott életfeladatot sikerült a szóban forgó öt év alatt megoldanom, nagyobb részüket viszont továbbra sem. A folyamatos időzavart és késve levést például semennyire sem. Eredetileg úgy volt, hogy mostanra már félig kész leszek, de nem ám csak a harmadik mondattal, hanem úgy en bloc a könyvvel, hogy egy év múlva nyugiban megjelenhessen. Azt hiszem, az időpara nekem ilyen life-long dolog, és majd a játék legvégén találkozom vele, mint főellenséggel. Csak nehogy aztán azon kapjam magam, hogy időparában vagyok a