A számkivetett [antikvár]

Részlet: " 1917. A háború negyedik esztendeje. A nagy svéd mesemondóasszony ott ül Varmlandi otthonában és gondolkodó, elmélyedő tekintettel figyeli a távoli harcot. Jóságos, szelíd szeme, amely máskor olyan csodálatos nyugalommal pihent az emberi gyarlóságokon, most ijedten rebben meg. a gonoszság, a bün eddig sem kerülte el figyelmét. Hisz emberek és társadalmak hibái merednek ránk irásaiból. De az ő jóságos, harmonikus lelke sohasem lázadozott ellenünk, hanem egyszerű, természetes megnyugvással beillesztette azokat is a világrendbe a jó és a szép mellé. "Gösta Berling" talán közönséges kalandorrá vált volna másnak a kezében. Langerlöf Zelmáéban a szélsőségesen csapongó emberi természet áldozata csupán, aki még gonoszságában is rokonszenves marad. A "Halál kocsisának" züllött utasa legborzalmasabb pillanataiban sem visszataszító, mert ott lebeg körülötte a megváltó, tiszta szerelem. "Liljekrona" nyugtalanságban vergődő lelke megpihen a zene örök szépségeiben. És az ártatlanul üldözött "számkivetett" homlokán ott ragyog a tiszta lelkű, bünt nem ismerő asszony vigasztaló csókja. Mindig és mindenütt az irónő megnyugvást kereső, harmonikus lelke, amely mindent megért, mindent elsimit."