A szárny [antikvár]

Elkészültem az új kötettel. Olyan érzés, mintha itt feküdne előttem egy fehér papírlapon az egész életem, amelyet az évek során telefirkált az Idő. Ezt a lapot a kezemben szorongatva szorosan magamhoz ölelem. Akaratlanul is összegyűröm a benne megélt idővel együtt. így sokszor egymástól egészen távol lévő események érintkeznek, egymásba olvadnak. Az összegyűrt időben együtt él Múlt és Jelen. A képzeletem pedig már szabadon incselkedik egy ismeretlen Jövő álmával. Ezen a fehér lapon minden lehetséges. Még az is megtörténhet, hogy egy napsugaras reggelen betoppan hozzám egy angyal, s megkérdezi: Angyal: Miért hívtál engem? Sylvia: Azért, hogy elmeséljem a történetem. Angyal: De hiszen azt úgy is tudom! Sylvia: Az mégis más, ha én mondom el. Angyal: Nem félsz az őszinteségtől? Sylvia: Egyáltalán nem. Úgy érzem, vállalhatom minden cselekedetem, az összes hibájával, tévedésével együtt. Angyal: Elmondasz majd mindent? Sylvia: Neked igen. De tudod, sokszor veszélyes ennyire kitárulkoznom. Sokan visszaélnek vele. Angyal: Hallgatlak.