A szemüvegtok [antikvár]

Előszó Feinek György harmadik önálló könyvét tartja kezében az Olvasó. Egy novellás- és egy verseskötet után megjelent „A szemüvegtok" is, ami azt mutatja, igen termékeny prózaíró munkáját tanulmányozhatjuk. Nem a fantázia világából veszi témáit, hanem örök és kiapadhatatlan múltjából, Mihályfáról, szülőfalujából. Az ott élő emberek dolgos hétköznapjai, tiszta érzelmei adják kimeríthetetlen témaforrását. Ha nem is mindig ö a főszereplő, tisztességes, egyenes jellemük, örökké munkálkodó teiTnészetük mögött mindig ott van az író is, aki ennyi évtized után sem változtat becsületes gondolkodásán. A novellák érdekesen szövik az aüg fél évszázada történt események fonalát. Furcsán ötvöződik bennük a természetes tudás és a fenyegetettség (A vád). A szereplők érzelmeinek szépsége nem tudatos, hanem önfeledten tiszta, természetes. Vannak helyzetgyakorlatok is a nyomor, a közöny, az erőszak háza táján, (A gyilkos) vagy poharak halk koccanásában titkok, vágyak, álmok, félelmek (A fogadás) kelnek életre. Remekül tudja pergetni a szó fonalát, a ki sem hűlt beszélgetések nyomait, nagyfüstü ígéretek, fiatal lángok között. Érezzük, hogy a prózaíró költő is egyúttal, mert novelláiból a verseken innen érzékelhetőt is meg tudja tanítani (A szemüvegtok). írásaiból sosem érezzük, amit modern korunk erőltet ránk: lehet a közöny fegyver, röhej a lelkiismeret, és törvények taposhatják el az emberséget. Feinek György novelláiban a szemekből a gyermekkor borzas fészke hív. A falakban az idő porló rétege, régi kenyerespajtások vidám kurjantása hallik át az időn. Úgy komponálta meg kötetét, mintha a kis falu templomában orgonálná el ezt a kántor-álmot az öreg, visszhangos karzaton. Mellette állnak a régi cimborák, figyelik a hangokat, a ritmust, amíg az író játssza a múlt emlékeit. Úgy vélem, talán kottát lapoznak neki a kíváncsi angyalok Stancsics Erzsébet