A szép Aruja [antikvár]

Néhány esztendővel ezelőtt élt Damaszkuszban egy Banu nevű öreg kereskedő. Nagyon szép falusi háza volt, közel a városhoz, két árúraktára tele indiai vászonnal, arany- és ezüstszövetekkel; volt még egy fiatal felesége is, aki, ami a szépségét illeti, fölvehette a versenyt Asztragán királynéjával. Ez a Banu világfi volt; szerette a fényűzést és azon Igyekezett, hogy nagylelkű legyen. Nem elégedett meg vele, hogy vendégül lássa barátait, pénzt is kölcsönzött nekik. Támogatott mindenkit, aki segítségre szorult. Szóval, nem lett volna megelégedve magával, ha elmúlik csak egy nap is anélkül, hogy valakinek szolgálatot ne tett volna. De annyi alkalmat talált jótékonykodási vágyának kielégítésére, hogy lassanként elhanyagolta üzletét. Elismerte ugyan, hogy ezt nem jól teszi, de nem tudta rászánni magát, hogy változtasson életmódját, úgyhogy napról-napra egyre jobban elszegényedett, kénytelen volt eladni falusi házát és végül nagy nyomorúságba került. Amikor látta, hogy vagyona elfogyott, barátainál keresett menedéket. De nem kapott tőlük támogatást, cserben hagyták őt valamennyien. Azt hitte, legalább az adósai fogják visszaadni, amit nékik kölcsönzött; de egyik részük letagadta az adósságot, a másik része meg nem tudott fizetni. Ez annyira bántotta Banut, hogy belebetegedett.