A szerelem különös súlya [antikvár]

Egy A szerelem egyszer csak véget ér, és kész. Csak úgy, egy szerda este, mindenféle előzetes értesítés nélkül. Ülsz a tévé előtt a flanelpizsamádban és a csúszásgát-ló-tappancsos zoknidban, nézed életed párját, és olyan, mintha életedben először látnád, ahogy a képernyőt bámulva felszúrja a villára a következő falat tésztát, és gépiesen magába tömi, és akkor rájössz, hogy nem bírod tovább. De nagyon nem. Ott a kanapén, a flanelpizsamádban meg a tappancsos zoknidban úgy érzed, hogy egyetlen további percet sem vagy képes elviselni mellette. Szó sincs róla, hogy gyűlölnéd, sőt kitennéd érte a lelkedet. Ha úgy adódna, szemrebbenés nélkül odaadnád neki az egyik vesédet, de pont itt van a kutya elásva: inkább a vesédet adnád oda, mint valamelyik másik testrészedet és vajon miért? Azért, ismétlem, mert eljön a nap, amikor kész, vége van. És ezt nem mondják el a filmekben vagy a könyvekben, mert mindez azután történik, hogy lemegy a végefőcím. Mert az igazság az, hogy utólag Richárd Gere