A szerelmes ördög [antikvár]

Legyen szabad néhány szót mondanunk erről a munkáról. Egyetlen éjszaka álmodta és egyetlen nap alatt szerezte az író; nem érzi úgy, mint máskor, hogy kicsikarták belőle a tulajdon gyönyörűségére írta, aki írta, s némileg polgártársai épülésére is, mivelhogy roppantul erkölcsös mű; stílusa sebesen iramló; nincsen benne semmi divatos szellemesség, semmi metafizika, semmi tudományosság, s még kevesebb bájos istentelenség avagy filozófiai merészség; egy kis gyilkosság mindössze, az is csak azért, hogy nyíltan meg nem bántsuk napjaink közízlését - ennyi az egész. A szerző, úgy látszik, tudta, hogy eleve sajnálatra méltó az a férfi, kinek fejét megzavarja a szerelem; de ha egy csinos nő beleszeret, dédelgeti, majd úrrá lesz dongolatain, orránál fogva vezeti és mindenáron meg akarja szerettetni magát - akkor maga az ördög kerítette hatalmába. Jó néhány francia - noha egyikük sem kérkedik vele - megjárta már a szellemidézés barlangját, s rút vállalatokra bukkant ott, akik azt kiáltották: che vuoi? -, s ha válaszolt, egy tizenhárom-tizennégy esztendős kis állat toppant elébe. Az állatka roppant bájos; az ember magához veszi; fürdők, ruhák, divatos ékszerek, kenceficék, különféle leckeórák, pénz, szerződések, villák - s fenekestől föl van forgatva minden; az állatból gazda lesz, a gazdából állat. Vajon miért? Mert a franciák nem spanyolok; mert az ördög igen ravasz; és mert nem mindig olyan csúr, mint amilyennek mondják.