A szív határai [antikvár]

Előszó: 1. Amikor az évszak első mennydörgése fölverte a sűrűn benőtt kertet, lehullottak az ajtó fölé kitűzött rókalepke szárnyai. A fecskeszaros vaskerítésről bögölylegyek szálltak a veranda üvegtábláira. A kert buján virágzott, és ez már nem lehetett csupán a természet műve. Képtelenül nagyra nőtt dáliák között, mint egy óriáskígyó, nyálkás vízzel teli slag tekeredett. Az elviselhetetlen szagú gyomnövények felől abbamaradt a rovarzsongás, csak a Beliczey kastély redőnytokjaiba bújt darazsak zümmögése hallatszott. Mintha a vegetáció is egy követ fújna a határszakasz erdeiben élő farkasokkal, akik néha bemerészkednek a városba, hogy szétmarják a kertek alján alvó csavargókat és a katonaszökevényeket. Túl a folyón már számolni kell az éjszaka gyermekeivel, akik bepiszkítják, összetörik a templomok szent tárgyait, de én csak arra tudtam gondolni, amit hajnal fél ötkor láttam, amikor kimentem vizelni a nyári konyha melletti budiba. Bár a kastélyban volt angol vécé, mégis a sajátomat, a Herter Katinka körömlakkjával kipingált illemhelyet szerettem. 13