A szívvel ne dacolj! [antikvár]

első fejezet CLYDON VÁRKASTÉLYA. ANGLIA, 1192 Bamm! Újra meg újra - bammi A feltörő kos hangja elnyomta a belső lőréses oromzaton hallatszó kaotikus üvöltést, az alant elterülő belső udvaron morajló halálhörgést, miközben röppenő nyilak zúgtak a levegőben. Túlharsogta még Reina de Champeney hasogató fejfájását is. Bumm! Megint. Túl hirtelen érkezett ez a támadás. Reinát az verte fel álmából, hogy valaki azt kiáltja: fegyverbe, de addigra a belső udvart már csellel bevették. Az állítólagos zarándok, akinek éjszakára menedéket nyújtott, hajnalhasadtakor kinyitotta a külső falon levő kaput, és beengedett egy kisebb hadsereget. Hála istennek, Reina nem hagyta a gazembernek, hogy a belső udvaron térjen nyugovóra, vagy magában az erődben, mert akkor most nem a lőréses oromzaton irányítaná a védekezést a belső őrkapu fölött. De csak ennyiért lehetett hálás. Bár a támadó hadsereg nem számlált száz főnél többet, Clydon a méretéhez képest túl kicsi haderővel rendelkezett. Miután atyja a várőrségből válogatta össze a seregét, amellyel elindult a keresztes hadjáratra, csak ötvenöt férfi maradt hátra, és közülük sem volt mind jelen. Húsz fegyveres és tíz számszeríjász és íjász jelentette a védelmet, csakhogy mostanra ebből legalább hatan meghaltak vagy kint ragadtak