A szőke nő kalandjai Etiópiában [antikvár]

Bevezető Az általánosan elterjedt sztereotípiák» alapján Etiópiáról, erről az „Afrika szarvánál" fekvő országról mindenkinek az aszályok, az ezeket követő éhínségek, az anyjuk karjában haldokló, csontvázzá fogyott, felpüffedt hasú gyerekek, az ENSZ-élel-miszersegélyek, végeérhetetlen háborúk, és az jut eszébe, hogy ez a világ egyik legszegényebb országa. Az utolsó dolog, amit el tud képzelni az, hogy évi kevés szabadságát itt töltse el, mivel hihetetlennek tűnik, hogy ez az ország bármilyen érdekességet fel tud mutatni. Etiópiával való első találkozásom az atlétika sportágban eltöltött időszakomra tehető, amikor tátott szájjal csodáltam az etióp hosszútávfutók olimpiai teljesítményét. Az egyetemi évek alatt - az 1980-as évek médiájában megjelent éhínségről szóló híreken, valamint a Live Aid koncerten túl - Ryszard Kapuscinski A császár című, számomra lenyűgöző könyvében olvastam róla. Az író a Mengisztu-féle hatalomátvételt követően írta meg művét az egykori császár. Halié Szelasszié környezetébe tartozó hivatalnokokkal készített interjúk alapján. Ezt követte egy gasztronómiai élmény, amikor Washingtonban, munkatársaim javaslatára egy etióp étterembe mentünk vacsorázni, ami kulinárisán meghatározó emlék maradt a számomra. Azonnal az etióp konyha lelkes hívévé váltam, és már tudatosan kerestem a helyeket, ahol újra élvezhetem a felejthetetlen ízeket. Végül pedig Wilbur Smith A hetedik tekercs című könyve vitt el képzeletben Etiópiába, amely egy egyiptomi fáraó sírjának az Abbai-szurdokban történő kalandos megtalálásáról szóló fővonal mellett érdekes adalékokkal szolgált az etióp vallási szokásokról. Szent Frumentiusról és a sziklába vájt templomokról.