A szomjúság ára [antikvár]

Előszó Thalatta! Thalatta! - az ókori görögök állítólag kétszer kiáltottak fel, amikor meglátták a tengert. - Föld! Föld! - kiáltoztak Kolumbusz matrózai, ahogy tépett hajóikról megpillantották a szárazföldet. Összezsugorodott az idő. A többhetes, többhónapos kóborlás, a többéves hajózás elfoszlott, csak a hullámok és a göröngyök maradtak. Néhány száz év, s a magyar írók is megpróbálták elfeledni, hogy háború volt, hogy diktatúra volt, hogy nem kaptak útlevelet; ami emlék, átkerült az elbeszélő jelen időbe. Minek az útlevél? Odüsz-szeuszt megismeri öreg kutyája. De senki sem suttogta kétszer, hogy Thanatosz, hogy megérkezett a halál. Az antropozófusok látják azt a kaput, amin a kiválasztott átlép a másik világba. Képük talán nincs róla, csak a homály, amit el kell oszlatni, csak a világosság, amit meg kell őrizni. írni kell. Az ember ne éljen őrizetlenül. Két regényt írtam őrangyal nélküli emberekről. 1973-ban A tolmácsot, 2000-ben az Őrizetleneket. Mindkettő egy szerelem története; mindkét történet vízparton kezdődik, az egyik a bolgár tengerparton, a másik a finnországi tóvidéken. A tolmács férfi főszereplője örmény, családja az 1915-ös török vérengzések elől menekült Bulgáriába. Fiatalkorában ott csukták börtönbe, ezt azonban a 70-es évek magyar irodalmi rendszabályai szerint nem lehetett megírni; Bulgária szocialista ország volt, éppúgy, mint Magyarország. A „külső lektor" így nevezték a cenzort, jóindulatú jelentésében azt sugalmazta: „Mentsük meg ezt a regényt". Megmentettük, a helyszínt át- 7