A talizmán [antikvár]

Részlet a könyvből: Tán másfél órája robogott be a london-calaisi expressz Párizsba s az a nemzetközi kis társaság, mely Newyorkból jövet, hat nap alatt oly melegen összebarátkozott a nagy óceánjárón, íme másodszorra is megint csak együtt volt a Vendome-táji nagyszálló halljában. Másodszorra, mondom, mert tegnapelőtt Londonban már volt ily kellemes első meglepetésük. Mikor Liverpoolban partra szálltak, nem beszéltek ők össze, búcsúzva széledtek el a szélrózsa minden vonatirányába s másnapra azért mégis megint csak együtt ültek a londoni hotel éttermében. Ám míg Londonban csak rokonszenves mosollyal üdvözölték a véletlent, addig itt a párizsi hallban már kitörő örömkacajjal tapsoltak a társaság újabb öszszeverődésének. Az indiánszerűen nyurga Mr. Lorimer, híres „vörösrézkirály", hahotára ráncolta Uncle Sam-ra emlékeztető ősz kecskeszakállas pergament-képét és lelkesen verte össze munkában edzett hatalmas tenyerét: - Hello, mind itt vagyunk és akárcsak még mindig a hajó fedélzetén volnánk, íme kiki a maga szokott helyére ül le a körbe! Well, úgy látszik, sehogyse tudunk elszakadni egymástól! - Nem bizony, - kacagnak az érkezők, csak a methodista amerikai tiszteletes, a vénleányképű, aszott Jefferson marad ihletten komoly.