A tartalékos tiszt [antikvár]

1. fejezet - Gyönyörű esténk van, egyszerűen tökéletes. Nem is gondolná az ember, hogy nem messze háború dúl. Ez a közel sem prófétai kijelentés egy fiatal tengerészhadnagy szájából hangzott el az éj sötétjébe burkolózó, Accrába tartó teherhajónk széles fedélzetén. Köpcös kis fickó volt, aki vörösre égett a napon. Megörültem ír akcentusának, így aztán megkérdeztem tóle, hová valósi. Donegal, felelte azzal a különleges alkalmakra tartogatott lelkesedéssel, mellyel az írek fordulnak egymáshoz, ha idegen földön véletlenül összetalálkoznak. Ezután arról beszélgettünk, milyen is Bundoran városa nyáron, ahová apám azelőtt számtalanszor ellátogatott a zenekarával. Jólesett elcsevegni vele néhány percig, miközben a hajtóművek valahol mélyen alattunk morogva tették a dolgukat. A szállítmányunk valójában nyolcszáz közlegény és tiszt volt, akik mindnyájan az afrikai brit gyarmatok valamelyikére tartottak. Hallani lehetett a kártyások lármás asztaltársaságait, a whiskyivók rögtönzött dalárdáit, miközben a hajót körüllengte valami jótékony, szürke légmozgás. A távolban már látszott Afrika finoman remegő partvonala. Egyedül a hajó vidám égői és a Jóisten komor, kimért fényei világítottak felettünk a sötétben. Ezt leszámítva a távoli föld inkább feketeségbe burkolózott,