A Tatárpuszta [antikvár]

A könyvtest enyhén félrenyomódott.
Egy fiatal főhadnagy lovagol állomáshelyére, az isten háta mögötti Erődbe. Amikor megpillantja az omladozó sárgás falakat, az ódon, nyomasztó épületet, belekóstol az értelmetlen, céltalan katonaéletbe, első ösztöne a menekülés: vissza a városba, a tarka, nyüzsgő emberi világba. De lassan őt is rabul ejti az Erőd lidérces tébolya: hátha az Erőd alatt elterülő puszta északi síkságon át, ahol hajdan a legenda szerint a tatárok megrohanták az országot, egyszer csak felbukkan az ellenség, s elérkezik a nagy tettek, a hősi élet ideje. A kitűnő olasz író nagy erővel jeleníti meg azt a mérgező légkört, amelyben az emberi értékek és célok elvesztik természetes arányukat, s a kísértetiesen torz világban napról napra jobban eltorzul az ember. A regény képzeletbeli országban, képzelt tájon játszódik, de magasfeszültségű szimbólumrendszere az 1940-es Olaszország nyomasztó világára utal.