A tavasz megszépíti Berlint [antikvár]

Dagmar könnyedén, valahogy egészen váratlanul fölemelkedett a fotelből; szoknyája rövid volt, és Stirlitz láthatta, milyen szép, kisportolt a lába. Már régóta megfigyelt egy különös jelenséget a nőknél: a szép archoz többnyire rossz alak járul, finom kezük a pipaszár lábú nőknek van, a szép sűrű haj pedig vastag és formátlan nyakat takar. "Itt viszony minden a legnagyobb rendben van - állapított meg. - A természet mindenből a legjobbat nyújtotta neki... talán túlzottan is bőkezű volt hozzá." - S mert az asszony mos nagyon hatott rá és annyira vonzotta, ahogy nő már réges-rég nem, egyszeriben komoly aggodalom ébredt benne. Vajon közös megbízatásukban, mely mindkettőjük számára élet-halál kérdése, nem fogja-e túlságosan is befolyásolni az a hirtelen fellobbant vonzalom? Mert ha igen, akkor ez az asszony és jómaga halálos ítéletével lesz egyenlő. - Egyék-igyék - kínálta az asszony, miközben visszaült a fotelbe. - Szeretem nézni a férfiakat, amint esznek. - Beszéljen még a kutatásairól. A skandináv hősi énekekről. - Mondja - nézett egyenesen szemébe a nő -, maga mindig csak intellektuális csevegés után viszi a hölgyeket az ágyba? Pedig magával minden teketória nélkül lefeküdnék. Akár most rögtön.