A tegnap legendái [antikvár]

Részlet a könyvből: Amig a temetőben ballagtunk, nem szólt egyikünk sem. Hanem amint kiértünk a kapun, Doktor Fontos, a kitűnő városatya, nagyot lélekzett és megszólalt ilyeténképpen: - Csakhogy ezen is tul vagyunk. Igazán, már kezdtem rosszul érezni magamat. Micsoda temetés! Hiszen, megvallom, én nem szeretek semmiféle temetést. Ugy vagyok, mint volt a nagy Luther Márton, aki nem tűrte az esztelen pompát. Nem is szoktam én részt venni semmiféle végső tisztességben. „Dom Sebastian" gyászos indulója iránt valóságos idioszinkraziával viseltetem; megrontja az emésztésemet. Hanem hát egy tisztességes polgári temetés, tapintatos pappal, illedelmes gyászoló néppel, szóval egy ildomos, szolid temetés még csak hagyján. De ez a temetés, ez a sokadalom - csakugyan próbára tett. Mondhatom, ilyen népséggel még sohase találkoztam temetésen. Ott állani egy csomó elzüllött ember között, akiket magamhoz hasonló emberek nem szoktak ismerni vagy legalább megismerni s végül meghallgatni egy pár ízléstelen, mindenki ellen lázadozó, tapintatlan beszédet, amelyek fellázitják a rendes ember egész gondolkozását, az ízlésemet, sőt minden érzésemet - nem, ennyit nem érdemelt tőlem a megboldogult öreg.