A tekintetes vármegye környékéről [antikvár]

Részlet: Az alispán úr Vigasztalan volt a helyzet a vidéki városka nagyvendéglőjének éttermében. Az izlésesen megterített asztalok gazdátlanul szomorkodtak, a pincérek ásítozva bóbiskoltak a söntés félhomályában, a cigányok meg hívogatós-máriást kártyáztak a leterített cimbalom tetején, felállásra. (A vesztes állva tartozott végigjátszani a következő játszmát.) Mindenki lemondóan gondolt a közeli zárás eshetőségeire, csak a prímás bízott még rendületlenül az ő sokszor megcsodált, csalatkozhatatlan titkos érzékében, mellyel kitapintotta mindig a legfagyosabb álarc alatt is a búbánatos, nótázó hajlandóságokat. Mert a belső sarokban két fiatal gavallér mutattatta, vagy untatta egymást, - ahogy vesszük. Az el-elhalkuló, meg nekilendülő beszélgetés közben nagyon mérsékelten ürültek a törpe kis palackocskák s a kevésbé értelmes szemlélő előtt az volt a látszat, mintha a két fiatal óriás szántszándékkal lopná a tavaszra hajló szép éjszakát, mintha szántszándékkal tologatná az időt, mikor elszántan arra az útra kell lépni, mely a rideg legénylakásba vezet.