A telep [antikvár]

Részlet: Mostanában sokat foglalkozom egy fiatalemberrel. Ugy nézem, mint valami idegen növényt, ismeretlen állatot vagy komplikált szerkezetet és úgy beszélek hozzá, mintha különös titkokat akarnék belőle kiszedni. De, hogy őszintén szóljak, nem is vele foglalkozom, hanem egy témával. Új regényt szeretnék írni. Már napok óta, ahová nézek, mindenütt alakok körvonalait látom, elszaggatott beszélgetéseket hallok vagy panaszló, elnyújtott éneket, aminek nincsen szövege, mégis úgy hat, mint a legértelmesebb beszéd, csak éppen távolról hangzik. Egyelőre nagyon távolról. Egyedül ülök a kávéházi asztalnál vagy otthon a díván sarkában s mégis úgy érzem, hogy utazok az alkonyatban. A vonat, amelyen kivülem senki nincs, beszalad velem a roppant térségbe, ahol néhány kútgém ágaskodik ki a zöld táblákból, kitérünk a dűlőre, fehérruhás jegenyék zarándokolnak velem szemben és akármerre tekintek, egyazon személyben mindenütt ott van az a bizonyos fiatalember. Nem tudok szabadulni tőle és nem tudom megfogni, mint a reális valóságot. - Valamit tenni köllene! - mondja a fiatalember. - Mire gondol? Mit szeretne tenni? - kérdezem alig hallhatóan, nehogy elriasszam magamtól a kemény, nagyon is értelmes szavaimmal.