A tenger munkásai I-IV. [antikvár]

A világirodalom egyik legsajátosabb mesterművét kapja a magyar olvasó ebben a két kötetben, mester művet, amely még Hugó Viktor hatalmas alkotásai között is számot tesz, sőt különleges világával, a végtelen természet erőinek páratlan rajzával, kevés, de bámulatosan jellemzett, szinte megelevenedő alakjával még közülük is kiemelkedik. Hogy ennek a sajátságos alkotásnak mi a vezérgondolata, azt Hugó Viktor maga elmondja rövid elől járó beszédében, amelyet hátrább talál az olvasó. Ámde a nagy iró nem érte be ezzel a bölcseleti magaslaton mozgó magyarázattal, hanem egyik magánlevelében külön is kifejtette - ezúttal közelebb lépve regényének tartalmához - irói szándékát. Ezt mondja levelében: „Dicsőíteni akartam a munkát, az akaratot, az önfeláldozást, mindazt, ami az embert naggyá teszi. Meg akartam mutatni, hogy minden mélységek között legengesztelhetetlenebb a sziv, s hogy ami megmenekül a tengertől, nem menekül meg a nőtől. Ki akartam fejezni, hogy amikor arról van szó, hogy megszeressenek bennünket, akkor a „Mindent megtenni"-t legyőzi a "Semmit se tenni", Gilliatt-ot legyőzi Ebenézer. Bizonyítani akartam, hogy akarattal és megértéssel még az atom is legyőzheti a legfélelmesebb zsarnokot, a végtelent." Ebben a hatalmas alkotásban valóban benne van mindaz, amit nagy irója e sorokkal jelez. De van benne még sokkal több is: a természet erőinek, az elemeknek, a tengernek és a viharnak, az élő világ torzcsodáinak az irodalomban eladdig ismeretlen, s azóta sem olvasható rajza. Roppant tudásnak, mély belátásnak, teremtő fantáziának és bölcselő gondolkodásnak csodálatos alkotása ez a regény, mely Gilliatt-nak, az egyszerű, de erőslelkű tengerésznek megragadó tragikumában az egész emberi életküzdelem lesújtó és mégis felemelő tragikumát állítja elénk. E regény megjelenése 1866-ban - kivételesen talán szabad ez értékét vesztett szót használni egy ilyen mesteralkotással kapcsolatban is - világszenzáció volt.