A tenger ördöge [antikvár]

Részlet: Sokszor gondolok arra, hogy az a karcsú vitorlás, amelyet én vezettem végig kalandokkal teli háborús kalózutján, alighanem az utolsó vitorlás hadihajó a tengeri háborúk történetében. Azóta nemcsak jóbarátaim és ismerőseim, hanem idegenek is valósággal elhalmoznak kérdezősködéseikkel. Kiváncsiak az életemre meg az élményeimre. Sokan meg azt nem értik, hogyan juthat valaki arra a bizarr gondolatra, hogy a huszadik század világháborújában - vitorláshajóval vegyen részt?... Hogy ez érthető legyen, természetesen magamról leszek kénytelen beszélni és vissza kell vezetnem türelmes olvasóimat az egyik drezdai gimnázium harmadik osztályába, hogy bemutassam nekik azt a szokatlanul erősen fejlett, izmos sihedert, aki egyébként már ismételte az osztályt. Amikor az előző tanév végén, talán a torna kivételével, mindenből megbuktam, odahaza végleg elkeseredett ellenem a hangulat. Nagyanyám volt az egyetlen, aki még ezek után sem fordult ellenem. A lágyszivü, jóságos öregasszony szentül meg volt győződve, hogy tulajdonképpen nem bennem, hanem a nevelési rendszerben van a hiba. Egy napon végre igy szólott atyámhoz: - Én átvenném ennek a gyereknek a nevelését. Megpróbálom, mire mennék vele szeretettel...