A Teremtés előtt [antikvár]

Részlet: ELSŐ A KŐ ÉS A VÍZ ÚTRA KEL Szűk rés nyílt a föld és az ég között. Reggel a Nap belepillantott, nekikészült, hogy átugorjon rajta és elfoglalja helyét a horizonton, de megtorpant. A rés csapdának tűnt számára - sötétnek, mélynek és nagyon-nagyon szűknek Ha keresztülmegy rajta, még valahol a Föld közepén találja magát, hallja, ahogy a rés összecsukódik mögötte - s ezzel vége. Aztán majd törheti a fejét, hogyan jöjjön vissza. így hát nem tette meg a lépést. Tovább járkált körbe-körbe, félénk pillantásokat vetve a rés felé. Mintha azt várta volna, hogy hamarosan, de tényleg hamarosan minden tisztázódik. A rés fénylett. A nagy lótás-futásban, hogy mindent letakarjanak és elsötétítsenek, megfeledkeztek róla. S délig folyamatosan áramlott belőle a fehérség. Csak ekkor vette észre valami fekete felleg, odasietett, és nekinyomakodott a hátával. Végleg bezárta az eget. Jeges kis csőrök szálltak a levegőbe, és elüldözték a meleg utolsó cseppjeit. A hideg szálai befonták a levegőt, egyre sűrűbben, míg minden megfagyott. A párahegyek egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtek, aztán szétterültek. A föld felett elejétől a végéig végeláthatatlan, fehér sík feszült. Minden vihar ilyen síkkal kezdődött. A hegycsúcs több százszor látta már, s több százszor támadt fel benne a vágy, hogy belevesse magát. Mindig puhának és lágynak tűnt előtte. Gyönyörűnek és hívoga-