A tisztesség nevében [antikvár]

Részlet a műből: Hernyány György csikorgó decemberi hidegben, este hét órakor sétál az Uri-utcában, egy eleven, didergő saison-anakronizmus. Elegáns, rövid világossárga felöltő feszül erős termetén, melyet tüntetőleg nyitva hord, nehogy ráfogják, hogy fázik és nincs téli kabátja. Gyönyörű világos nyakkendője kifehérlik a szélesre kivágott fekete kabát alól, mely akkori divat szerint tenyérnyire kilátszik a rövid felöltő alól, fényes, vékonyka lakkcipője alatt frissen ropog a frissen hullott hó. Cilindere hanyagul a feje búbjára vágva, monoklis szemével szemtelenül kacsint a hazafelé siető masamód-lányok kalapja alá. Aki Hernyány Györgyöt igy látja végig ődöngeni az Uri-utcán, azt hinné, hogy a Hernyányok harmincezer holdnyi erdejéből még nem vágtak ki fát. Pedig annak a harmincezer holdnak a javarészét már György apja vesztette el kártyán, a fiára csak annyi maradt, hogy legyen jogcime adósságokat csinálni és semmit se dolgozni. A Hernyányok családjában sejtették, hogy valamikor ebek harmincadjára kerülnek, de ez a sejtelem éppen csak egy mottót szült: amikor a Vágón leúszik a Hernyányok utolsó tutaja, az utolsó Hernyány akkor lövi magát főbe...