A titokzatos vendégek I-II. [antikvár]

A háziorvosom visszaült az íróasztalához, amely a maga nemében volt olyan eredeti, mint a gazdája. Roskadásig tele volt nem oda való tárgyakkal, úgymint három különböző nagyságú gránáttal, egy miniatűr vasúti kerékkel, két Flaubert-pisztollyal, egy rendkívül ízléstelen női kézimunkakosárral, amelyben húszéves por borított sárguló névjegyeket, de volt ott egy szőlőfürt is kőből, alatta nagy rakás felvágatlan könyv és folyóirat, négy gyertyanélküli gyertyatartó és egész halmaz üres cigarettadoboz, kezdve a legolcsóbb minőségtől egészen a legfinomabb „Gianaclis"-ig. Csak a közepén volt annyi hely, hogy a jó doktorom - de csakis ő - szükség esetén meg tudott írni egy receptet. Ilyennek ismertem ezt az íróasztalt gyermekkorom óta, amikor még azt képzeltem, hogy a doktor bácsiknak nem is lehet más íróasztaluk, s ilyen fog maradni mindaddig, amíg az életmeghosszabbítási tudomány, de még a híres Steinach tanár szenzációs módszere sem lesz képes többé segíteni az öreg barátomon, s ő is követi majd azt a sok, sok paciensét, akit nem tudóit megakadályozni abban, hogy elköltözzön erről a furcsa világról.