A törvény [antikvár]

Védőborító szélei kissé rojtosak, szakadozottak.
Roger ​Vailland nagysikerű Goncourt-díjas regényéről sokat írt, sokat vitatkozott a nyugati sajtó. S a regény méltó a szokatlan érdeklődésre: az író -francia létére- sokrétűen és finoman érzékeli Dél-Itália izgalmas és mindmáig kissé titokzatos légkörét, szikár, modern stílusával nagyszerű, élő figurákat, erős couleur locale-t teremt. Mintha több ezer év szokásai, több társadalmi forma képviselői élnének együtt, egy időben Monacoréban, a kis adriai kikötőben: don Cesare a középkori feudális urak életét éli, de még ő is visszalépne egy lépést az időben -egy antik város emlékeit kutatja; itt él az érzékeny idegzetű, álmatag donna Lucrezia is, a maga XIX. századian céltalan, kallódó asszonyi sorsával, romantikus elvágyódásával; Matteo Brigante, a racketer, aki nem úriember, akit az urak tegeznek, de aki a feltörekvő polgárság hatalmával -a pénzzel (meg az eszével és a kíméletlenségével) tulajdonképpen az egész kisvároson uralkodik; halászok, akik ma is úgy fogják a halat, mint kétezer évvel ezelőtt; s élnek itt fiatalok, szépek, életerősek és szegények, a nyomorúságos agrár-proletariátus gyermekei, akik közül néhányan még erőszakkal is kicsikarnak maguknak egy kis darab életet. S mindez mégis a XX. század közepének összetéveszthetetlen légkörében…