A tükrösszívű huszár [antikvár]

A TÜKRÖSSZÍVŰ HUSZÁR E TÖRTÉNET úgy keletkezett, hogy ránkszakadt a rossz időjárás és beszorultunk a házba. Nappal seprűt kötöttünk a kamrában, este meg kukoricát morzsolgattunk. Azután, hogy jobban teljen az idő, meghívtuk a közeli szomszédokat is. Ott voltak többek között Szedmák a lányával, Kucur, a híres szakajtókötő mester, akit a felesége iparosembernek szokott nevezni a piacon, a kanász fia, két szolgalegény meg én, aki szintén csak szolga vagyok. Három fehércseléd is megérkezett valahonnan a Rozi asszonnyal. Szóval: morzsolgattuk a kukoricát egyremásra s ahogy ilyenkor szokás, mindenfélét össze-lefetyöltünk, főképpen a Rozi asszony meg az én gazdám járatta rengeteget a száját. Eccer aztán, mikor fogytán volt közöttünk a szó, a Rozi asszony azt javasolta, hogy jó lenne, ha valaki mesét mondana közülünk, nehogy kipálljon a szánk a nagy hallgatásba. A kajlabajuszú Konc bácsi erre azt mondta, hogy ő tud egykét mesét mondani, de csak a szerelemről, annál szebbet pedig hiába keresnének a világon. — Már a Szentírásnak is éppen az a fő hiányossága, — beszélte Konc bácsi, — hogy a szerelem a legutolsó szögletbe szorult benne, holott el se lehet képzelni, milyen gyönyörű lehetne, ha olyan szívreható történetekkel volna teleírva, amilyeneket én tudok mondani. — Ne hitegessen kee, — mondta a gazdám — hanem halljuk azokat a szerelmi históriákat. Inkább addig kiteszem a bal-