Bővebb ismertető
Istvánnak, magyarok királyának, jóságos, bölcs és kemény kék szeme volt. Öreg királynak mondta a népe, pedig még nem görnyesztette meg aggság a vállát és a fia gyermek volt. De öreggé tette őt a bölcsessége. És súlyos esztendőkön át harcolt már keresztény igazságért, magyar kereszténységért.
Egyszerű, fából faragott nagy széken ült a király, fóliánssal térdén. Rőt alkonyi napfény áradt be az esztergomi királyi várpalota belső házába, a kerek ablakszemen. Nem vakította a királyt a fény. Csendes elmélyedettségben olvasta a cirkalmas latin betűket, amiket sápadt barátok róttak kutyabőrre, hűvös celláikban, hosszú napokon és hosszú éjszakákon át.