A tuskólábú [antikvár]

Részlet: A szobapincér fölnézett a vendégkönyvből és tagadólag rázta a fejét. - Végtelenül sajnálom, uram - jelentette ki határozottan - de egyetlen egy üres szoba sincs a szállóban. Odakint szakadt az eső, mintha sajtárból öntötték volna. A fényesen világított hallba, egymás után szállingóztak a hazatérő vendégek és valamennyiről csurgott a víz. Szinte jobb szerettem volna meghalni, mint mégegyszer nekivágni Rotterdam széltől söpört utcáinak. Megint odafordultam hát a szobapincérhez, aki most a kulcsaival bibelődött. - Valami zug csak akad egy éjszakára? - kérdeztem sürgetően. - Nem bánom, akárhol: hiszen csak éppen a mai éjszakáról van szó! Nem nézne utána...? - Nagyon sajnálom, uram - mentegetődzött a szobapincér. - Két gentlemant már úgyis kénytelen voltam a fürdőszobába szállásolni. Ha előre méltóztatott volna lefoglalni... Elutasítóan vonta föl a vállait és előzékenyen hajolt oda az egyik vendéghez, aki éppen most érkezett haza és szobájának a kulcsát kérte...