A tűz [antikvár]

Részlet a könyvből: - Nem reszket-e a szíve, Stelio, talán most először? - kérdezte gyöngéden mosolyogva Foscarina s megsímogatta mellette ülő hallgatag barátjának kezét. - Miért ily sápadt és miért merült el ennyire gondolataiba? Hát ilyen egy nagy költő diadalestéje? Egy szempillantással magába itta a szeptemberi esthajnal széjjelszórt szépségeit. Egyszerre látta a homályos eget, a világító gyöngysort, amelyet az evezőlapátok hullajtottak a vízbe, távolabb pedig a San Marco és San Giorgo Maggiore harangtornyait. - Mint mindig, úgy most is minden kedvez önnek, Stelio - folytatta az asszony édes, hízelgő hangon. - Egy ily estén, mint amilyen a mai, ki bírna érzéktelen maradni azokkal az álmokkal szemben, amelyeket ön szavakba fog ölteni? Nem érzi-e máris, hogy ez az embertömeg hirtelen képessé kezd lenni arra, hogy megértse az ön igéjét?