A vádlott [antikvár]

AJÁNLÁS Kérem az olvasót, ezt a könyvet vegye komolyan. Aki írta, napjainkban lenne kilencven esztendős; húsz éve halott már. Voltaképpen élhetne még - mintegy ugyanabban az életben harmadik életet, s minden bizonnyal boldogabbat, mint tényleges létidejében. Ki volt Ö, helyesebben: ki hát Ignácz Rózsa? Pályájának első szakaszán ízes nyelvi leleménnyel, erős nemzeti kötődéssel, megszenvedett erdélyiséggel föltűnő, széles körben sikeres íróasszony. Hódolat övezi, úgy tetszik, sorsa készen van, olajozott sínen szalad. A háború után röviddel minden megváltozik körülötte. Csend, ellenséges és vészjósló csend borul rá, az üvegharangok fullasztó, levegőtlen csöndje. Amit eddig írt, kitűnő regényeinek sora, zúzdába kerül, „szerencsés esetben" süllyesztőbe. Az irodalom történetéből agyonhaUgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha - kellő vezeklés után - megbocsájtja. A világlátás másságát azonban soha. Alkotóként tudom, milyen az: látványosan különbözni az egyformára mázolt alapszíntől. S az empátia segít, hogy azt is elképzeljem, amit nekem koromnál fogva és kései indulásom okán mégsem kellett teljes súlyában megtapasztalnom: milyen lehetett az ötvenes évek nyílt szellemi terrorja közepette szabadon gondolkodó írónak lenni? A megsebzett hiúság is fájdalmas, valljuk be őszintén; amikor az ünnepelt dívát lerángatják a színpadról, s becsukják a kelléktárba, matasson csak a poros polcokon, monologizáljon a falaknak - de az már félelmetes, ha meg is fenyegetik: nagy baj lesz, ha onnan kihallatszik a hangja A gyenge ember ilyenkor összeroppan, nem szól többé, vagy koponyával megy a zárt ajtónak. Hatalmas erő keU ahhoz, hogy valaki a rábízott drámát a leghermetikusabb magányban -közönség nélkül is - végigjátssza. Ahhoz azonban már isteni kegyelem szükségeltetik - s Ignácz Rózsa megkapta ezt! hogy