A végzet bábjátéka [antikvár]

Részlet a könyvből: - De ugye nem jössz későn? - Marjorie Carling hangja aggódóan csendült, szinte könyörgően. - Nem, nem jövök későn - mondotta szerencsétlenül Walter. Bűnösnek érezte magát, mert tudta, hogy el fog késni. Marjorie hangja bosszantotta. Elnyújtott hang volt, túlfinomult még nyomorúságában is. - De ne későbben éjfélnél. - Marjorie emlékeztethette volna Waltert az időre, amikor sohasem ment el este nélküle. Megtehette volna. De nem akarta. Elvei ellen lett volna. Nem akarta semmi módon kikényszeríteni Walter szerelmét. - Nos, mondjuk egy órára. Hiszen tudod, hogy ezek a társaságok, hogy elnyúlnak. Marjorie azonban nem tudta. Azon nyomós oknál fogva, mert nem is volt Walter felesége, így hát meg sem hívták Walterrel együtt. Elhagyta férjét, hogy együtt éljen Walter Bidlakeval és Carling, aki keresztény aggályokat támasztott, valójában kissé szadista volt, meg akarta bosszulni magát, megtagadta a válást. Marjorie és Walter most már két év óta együtt éltek. Csak két év és a férfi szerelme már kihamvadt, más iránt lángolt fel. A bűn elveszítette egyetlen mentségét, a fonák társadalmi helyzet egyetlen enyhítését. És a nő anyának érezte magát.