A végzet fonala [antikvár]

Részlet a könyvből: Nagy folyó zúgott át a völgyön. Megszűkült a szakadékok között és ilyenkor csevegve, csobogva folyt, amíg sík pusztára nem ért. Itt azután kiszélesült és elcsendesedett, mint mikor a nevetés mosollyá halkult, de nem merevedik komolysággá. A folyó sohase nyugodott meg annyira, hogy mosolygödröcskék nem nyíljanak rajta itt, vagy ott, és kicsiny tajtékfoltok forogtak körbe sima felszínén. Ha a síkság végetért, a folyó ismét sustorgóra, csattogóra változott. És néhányszor nekirohant meredek hegyeknek, dübörögve, csörögve, szakadatlan víz és tajtékfelhőt zúdított a lejtőre, úgy hogy fák örökösen harmatos köpenybe burkolóztak és csöpögtek a nedvességtől.